Istihorgász finomszerelékes horgászoldala

Különböző vízpartokon megfordulva sokszor szembesülök azzal, hogy a horgászok nagy része felszerelkezve drága horgászbotokkal és orsókkal a saját kényelméről nem gondoskodik. Számomra a horgászat aktív pihenés, kellemes kikapcsolódás, melyet a halfogás öröme fűszerez és a hal visszaengedése koronáz meg. Sokáig azonban én sem fordítottam elég figyelmet arra, hogy a feederbotos horgászat, mely nagyrészt ülve végezendő, tényleg kényelmes és pihentető legyen. Nemegyszer a horgászat befejezése után igencsak kimerült és fáradt voltam amiatt, hogy nem megfelelő széket választottam. Többféle és fajta horgászszéket kipróbáltam, míg végre megtaláltam azt, ami a céljaimnak legjobban megfelel. A korábbi (általában olcsóbb kategóriájú) ülőalkalmatosságoknak mind hasonló kényelmi problémáik voltak: kicsi volt az ülőfelület, a háttámla, a fém vázszerkezet nyomott itt-ott, kényelmetlen volt kikászálódni belőlük és nem igazán voltak tartósak. Jellemzően egy-két szezon alatt igencsak megviselté váltak, tönkrementek.

Immáron három éve nagy megelégedéssel használom a KORUM dönthető háttámlás feeder foteljét. Azonkívül, hogy nagyon kényelmes, feszes kárpitozása van, nem süpped be, van tartása. A fotel egy igen masszív, stabil vázszerkezetre épült, melyet súlya miatt egy erősebb széllökés sem tud felborítani. Különlegessége, hogy állítható lábaira – a versenyládákéhoz hasonlóan – könnyedén lehet különböző adaptereket, bottartókat és tálcákat rögzíteni.

Kialakításából és anyagából adódóan még összecsukott állapotban is van helyigénye és nem utolsósorban súlya, de ezek adják stabilitását. Nem olcsó, egy jobb horgászbot árát kell érte kiadnunk, viszont szinte tönkretehetetlen és sokáig hű társunk lehet. Hozzáteszem, hogy az elmúlt években bizony volt nem egy bot és orsó, melynek megvásárlását megbántam, és nem kevés veszteséggel adtam túl rajtuk. A feeder fotel viszont bőven megérte az érte kiadott pénzt.

Igen fontos kiegészítőnek tartom a képen látható asztalkát is. Szeretem, ha minden szükséges eszköz és csali a kezem ügyében van. Nem szeretek horgászat közben a táskámban kutakodni, keresgélni az éppen hiányzó aprócikket. A földön, fűben, betonon sem szívesen tárolom eszközeimet. Az asztalkán elfér minden, ami kellhet, ráadásul az asztalt összecsukva, a fotel ülőfelülete és háttámlája között tudom tárolni és szállítani, így aztán külön helyet sem foglal.

Leülni már tudok, de mire helyezzem a botokat? Ez is egy olyan kiegészítő, aminek szerintem, sokkal nagyobb a jelentősége, mint sokan gondolnák. Ebben a témában is sok gyártó sok termékét kipróbáltam, míg megtaláltam azt a megoldást, amiről úgy gondolom, minden igényt kielégít. Itt most nem térek ki a bottartó fejekre, hanem az azt tartó eszközökről írnék pár szót. Kezdetben én is a leszúrható bottartókat használtam, alapvetően – ha le is lehet szúrni – a célnak tökéletesen megfelelnek. A probléma akkor kezdődik, amikor olyan talajon, betonon, kőszóráson, stégen vagy fagyott földön, esetleg sóderes vízparton horgászunk, ahol lehetetlen leszúrókat alkalmazni.

Ilyenkor keresnünk kell egy olyan stabil bottartót, ami anélkül, hogy a talajba szúrnánk, megáll és megtartja a botokat. Választhatunk e célra rod-podot, mely jelentős súlytöbblettel jár, vagy az erre a célra talán alkalmasabb háromlábú bottartók közül, melyek (mivel három lábuk van) nem billegnek. Itt is többféle közül tudunk választani, ezek minőségben, árban és használhatóságban térnek el egymástól. Volt nekem néhány fajta, de szinte mindegyikkel az volt a gond, hogy gyengék voltak, egy enyhe szél vagy egy vehemensebb hal is képes volt felborítani őket botostól, így lett az olcsóból drága, ha tört a gyűrű, repedt a bot. Most már mindegy, hogy milyen talajon, hogy álló- vagy folyóvízen horgászom, a háromlábú Nevis állványomat nem hagyom otthon.

Különlegessége, hogy teleszkópos lábainak köszönhetően a botok spiccei magasra emelhetőek, így tökéletesen alkalmas folyóvízi pecára is. Szétnyitott állapotban a lábak stabil helyzetét merevítő biztosítja, amely a bottartó tengelyéhez rögzül, így a háromláb nem tud véletlenül összecsuklani. Ezzel az eszközzel már nem kell keresgélnem a megfelelően puha talajt a leszúrandó bottartóknak, csak szétnyitom, és már horgászom is.

Van a horgászatban két olyan helyzet, amit igazán nem szeretek. Az első a kipakolás, és igen, a második az összepakolás. Gondolom, ezzel sokan így vagyunk. Mindkét esemény a horgászat velejárója, és tulajdonképpen kikerülhetetlen. Minél több időt töltünk ezzel a két cselekedettel, annál több időt pazarolunk el az aktív horgászatból. Korábban a botjaimat, orsóimat külön tároltam és a vízparton szereltem össze őket, illetve készítettem el végszerelékeimet. Ugyanezt a horgászat végen visszafelé is eljátszottam. Ezzel két bot esetén minimum fél-háromnegyed órát elvettem a horgászatra szánt időből, esetenként megfosztva magam jó néhány hal megfogásának örömétől. Egy ideje megtaláltam azt a módszert, amivel ezt az elpazarolt időt visszaszerzem. A horgászbotjaimat, orsóstul, végszerelékestül, felszerelve tárolom és viszem magammal.

Néhány dolgot ki kellett küszöbölnöm ahhoz, hogy megbízható és jó megoldást kapjak. A legnagyobb probléma abból adódik, ha a botokat nem a tokjukban tartjuk, hanem csak „csupaszon” behelyezzük a botzsákba és az ott lévő szennyeződés, por és homok bekerül a botok illesztéseibe. Ezek a homokszemek igen gyorsan és kíméletlenül ki tudják végezni a bot illesztéseit, és ez a folyamat akár bottöréshez is vezethet. A botokat alulról, a nyéltag felől egy zárt védelemmel kell ellátni. A szivacsos botspicc védő huzat erre a célra megfelel, ráadásul stabilan összetartja a bottagokat. A bottagokat további két neoprén pánttal is rögzítem egymáshoz, egyet a spicctagnál, egyet a bottag közepén helyezek el ott, ahol az etetőkosár vagy ólom hozzáérne a bottest felületéhez. Ezzel a második problémát is kiküszöböltem, mely a nehezék bothoz verődésének esete. A botokat legegyszerűbben úgy lehet szétszedni, ha a harmadik (spicc) tag legelső, azaz az nyéltaghoz legközelebb eső gyűrűjébe akasztjuk a horgot, ezután a damilt megfeszítjük, úgy, hogy a spicc enyhén meggörbüljön. Nyitott nyeletőfékkel vagy kiengedett fékkel először a középső tagot választjuk le a nyéltagról, majd a nyéltag mellé húzzuk, ezután a harmadik tagot választjuk le a másodikról úgy, hogy figyelünk a megfelelő damil adagolásra. Végül engedünk annyi zsinórt, hogy a spicctag kiegyenesedjen, a féket megszorítjuk, hogy a damilunk ne lazuljon tovább. Kis gyakorlással egyszerűbb végrehajtani, mint leírni.

Botjaink felszerelve, bevetésre készen. Nincs is igazán gond, ha különböző hosszúságú botokkal próbálkozunk. Csak arra kell odafigyelni, hogy a rövidebb legyen a vízhez közelebb. Amikor viszont két horgászbotunk hossza megegyezik, a külső bot spicce kapás esetén összeakadhat a belsővel. Ezt ki kell küszöbölni, illetve ennek esélyét minimálisra csökkenteni. Legegyszerűbb, ha a két botot egymáshoz képest elcsúsztatva, a víz felőlit a bottartón hátrahúzva, a víztől távolabbit előretolva helyezzük el.

Nagy hibát követhetünk el azzal, hogy botjainkat nem megfelelően helyezzük bottartónkra. Többször láttam, hogy horgásztársaim az első, spicc felőli tartót túl közel helyezik a rezgőspicchez. Rosszul beállított fékerő esetén egy agresszívebb kapás során ez akár spicctöréshez is vezethet. Ráadásul az így elhelyezett bot meghajolva fekszik az „ágason” és igen bután néz ki. Érdemes tudni, hogy a legtöbb feederbotnak nem csak a rezgőspicce, hanem az egész spicc felőli harmada jelzi a kapást. A kistestű keszegek pöccintéseit és rázásait is sokkal jobban érzékeljük, ha hagyjuk, hogy botunk spicc felőli része teljes egészében „dolgozzon”. Feederbotjaimat a bottest középső, második tagján szoktam alátámasztani, nagyjából a bot teljes hosszának fele és kétharmada között.

Néhány hete találkoztam egy olyan kérdéssel az egyik fórumon, melyben a kérdező aggódva érdeklődött arról, hogy nemrég vásárolt feederbotjának tagjait nem tudja teljesen összetolni, mindig kimarad egy kis szürke karbon rész. Mit tegyen vele, gyári hiba, vagy le kell vágni a botból? Erről eszembe jutott az én legelső emlékem, amikor a teleszkópos botjaim után megkaptam az első karbon (kompozit) botomat. A problémám ugyanaz volt, mint a mostani kérdezőnek. Azóta tudom, hogy ez így normális, és tudatosan készítik így a botokat. Az oka nagyon egyszerű. A folyamatos használat során, szét- és összeszerelés közben a botok illesztései kismértékben megkopnak. Ha eleve úgy gyártanák őket, hogy már a vásárlásnál teljesen össze lehetne dugni a tagokat, akkor rövid idő alatt a tagok lötyögőssé, kotyogóssá válnának, és a bot igen hamar használhatatlan lenne. Így viszont van egy ráhagyás, mely a hosszú és problémamentes használatot garantálja.

Amikor célhalam a ponty, szeretek erős és masszív felszerelést használni. Kedvenceim a 3,9 m és 4,2 m Dyno Force Feederek Medium-Heavy erősségben. Ezekre a botokra akkor is „távdobó” orsót helyezek, ha egyébként nem cél a távoli horgászat. Egész egyszerűen szeretem a nagy orsókat. Nem árt viszont, ha egy feederorsó szépen rakja a damilt. A csigatengelyes dobemelés nagy segítség vékony damil használata esetén.

Horgásszunk, de mivel? Milyen végszerelék kerüljön főzsinórunk végére? Úgy gondolom, hogy három alapvető és fontos etetőkosaras végszerelék létezik, amit minden feederhorgásznak ismernie kell. Ezzel a hárommal tulajdonképpen bárhol és bármilyen körülmények között eredményesek lehetünk. Az első a távoli pontyhorgászat legalkalmasabb végszereléke, a gubancgátlós távdobó kosaras végszerelék. Ez lehet megütköztetett, vagy teljesen csúszóra szerelt. A második a tört gubancgátlós csúszó végszerelék, mely nem nagy távolságra, viszont minden halfajra alkalmazható, és megfelelő kosárral kiegészítve a folyóvízi horgászat kiváló fegyvere lehet. Én 15-20 cm-nél hosszabb tört gubancgátló csövet egyáltalán nem alkalmazok, bármily hosszú is legyen az előke. A harmadik a nagyhurkos végszerelék. A legegyszerűbb végszerelékek közé tartozik, amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Ezt a végszereléket leggyakrabban folyón horgászva alkalmazom, de pickerboton, keszegező végszerelékként is első osztályú.

Töltsük meg a kosarat, keverjünk etetőanyagot. Vödröt nem használok, vagy csak nagyon ritkán. Olyan viszont gyakran előfordul, hogy kis mennyiségben többféle etetőanyagot is ki akarok próbálni egy horgászat alatt. A több vödör számomra macerás, sok helyet foglal, mindig útban van. Az ideális megoldás a vászon keverőedény lett. Kettő körülbelül annyi helyet foglal, mint egy, és három annyit, mint kettő. Súlyról meg esetükben nem is igazán lehet beszélni. Az etető pelletek előkészítésére sem vödröt használok, hanem műanyag tálkát.

Etetőanyag bekeverve, horgok tűhegyesek, kezdődhet a peca! Igen ám, de a pelletek, melyeket hajszálelőkén kívánunk felkínálni, folyamatosan szétrepednek a fűzőtűvel való átszúrás közben. Az apró, nyolcmilliméteres pelleteket hagyományos fűzőtűvel lehetetlen úgy átszúrni, hogy ne repedjenek meg. Létezik azonban olyan fűzőtű, mely direkt a fonott hajszálelőkés csalizást hivatott megkönnyíteni. A fűzőtű konkrétan egy hegyes tű, melyen nem a hagyományos csappantyú van, hanem a hegy alatt egy bemetszés, mellyel a hajszálelőkét bele tudjuk húzni a csaliba.

Horgok felcsalizva, etetőanyagok előkészítve, kezdődhet a horgászat! Ez viszont már a következő írásom témája lesz. Megpróbálok halat is fogni, remélem, sikerül. Addig is görbüljön!

Így horgászom feederbottal