Cser Tó 2008.02.09
Végre eljött ez a nap is. 2008. február 9-én eljött az Én napom, az év első horgászata.
Már lassan egy hete 5-10 fok körül volt a nappali hőmérséklet és az éjszaka sem ment át
tartósan mínuszba. Igazi tavaszi horgászidő így február elején, télen.
Semmi sem tarthatott vissza attól a céltól, hogy ezt a napot a vízparton, horgászattal töltsem.
Napok óta készültem gondolatban arra, hogy mit és hogyan.
Persze a valóság pont fordítva történt, mint ahogy azt elterveztem, de erről majd később.
Az év első horgászatát a Nógrád megyei Cser Tóra szerveztem és nem bántam meg.
Ez a tó Alsópetény környékén van festői környezetben, kirándulási célnak is kiváló.
Terveim szerint a víz jégmentesen fogadott volna és a halak, dévérek és talán pontyok, a
sekély részen napozva, élelem után kutatva várnak becserkészőjükre. Mi is lehet alkalmasabb
horgásztechnika erre a célra, mint a matchbotos úszózás és a pickerbotos fenekezés. Azért
természetesen egy feederbotot is bekészítettem biztos, ami biztos alapon. Bár ezzel gondban
voltam, mert a három feederbotom közül nehezen döntöttem el, hogy melyik lesz a jó
választás. Kizárásos alapon kezdtem, a 420-as hevy feedert zártam ki először, tavaszi pecához
erős, nem is kell majd messzire dobni, maradhat itthon. Van még két bot, egy 360-as és egy
390-es medium hevy. A döntésem a 390-esre esett, több benne az erőtartalék, és ha kell,
messzebbre lehet dobni vele. (Utólag kijelenthetem, jó döntés volt.)
|